Republike Slovenije
Mitja Gaspari l. r.
minister za finance
V imenu
Republike Madžarske
Lajos Bokros l. r.
minister za finance
A Szlovén Köztársaság kormánya és a magyar köztársaság kormánya (ezután “a felek”) meggátolni és csökkenteni szándékoznak a közös államhatáron a közúti határátkeló´k szú´k keresztmetszetei miatti késlekedéseket.
A következó´kben állapodtak meg:
1. Cikkely
A felek tájékoztatják egymást a közös államhatárukon található szú´k keresztmetszetekró´ és várakozási idó´ró´l.
2. Cikkely
Minden határátkeló´helyre vonatkozóan a felek vállalják, hogy
1. felhatalmazzák a regionális határszerveket, hogy a nemzetközi határátkeló´helyen Dolga vas–Rédicsnél tapasztalható forgalomtorlódás (vagy váakozás) esetén az utasforgalmat azonnal tereljék át más határátkeló´helyekre és ideiglenesen változtassák meg Pince határátkeló´hely státusát, illetve függetlenü tegyenek meg bármilyen más szükséges intézkedést.
2. a Dolga vas–Rédics nemzetközi határátkeló´helyen, három óránál hosszabb várakozási idó´ esetén biztosítják – az üres jármú´ veken túlmenó´ en – óránként legalább húsz (20) tehergépkocsi áthaladását mindegyik irányba.
3. elsó´bbséget adnak olyan üres és TIR jelzésú´ tehergépkocsiknak, amelyek közvetlenül egymást követó´en esnek át a vát a vámvizsgálaton, illetve romló árut, állatokat és veszélyes anyagokat szállító teherautóknak.
3. Cikkely
A felek ezúttal megeró´sítik, hogy egy Megállapodási Jegyzó´könyvet írtak alá 1995. február 13-án a Szlovén Köztársaság Belügyminisztériumának Rendészeti Hatósága és vámhatósága és a Magyar Köztársaság Határó´r-parancsnoksága és Vám- és Pénzügyó´r Parancsnoksága részéró´l, a szlovén-magyar államhatár közúti határátkeló´helyein teendó´ intézkedések gyakorlati megvalósításásáról.
A fenti cikkely elsó´ bekezdésében említett jegyzó´könyvi rendelkezések hatályosak és alkalmazhatók, kivéve, ha a jelen jegyzó´könyv tartalmának ellentmondanak.
4. Cikkely
A jelen jegyzó´könyv az azt követó´ napon lé hatályba, hogy a felek kicserélték jegyzékeiket a hatályba lépés biztosításához szükséges belsó´ feltételek teljesítéséró´l.
A felek megállapodnak, hogy a jelen Jegyzó´könyv az aláírását követó´ napon válik alkalmazhatóvá.
A jelen Jegyzó´könyv addig hatályod, míg a felek egyike nem intéz a másikhoz írásban jegyzéket.
Készült Budapesten, 1995. június 20-án két példányban, szlovén, magyar és angol nyelven, az angol nyelvú´ szöveg a mérvadó magyarázat céljából a másik két nyelvvel szemben.
|
The Government of the Republik of Slovenia and the Government of the Republic of Hungary (hereinafter referred to as “the Parties”) intending to prevent and reduce delays due to bottle-necks at road border crossings on their common state border,
have agreed as follows:
Article 1
The Parties shall keep each other informed on existing bottle-necks and waiting times on their common state border.
Article 2
Regarding all road border crossings, the Parties hereby undertake:
1. to authorise regional border authorities, in case of delays at the international border crossing Dolga vas–Redics, to immediately divert any passenger traffic to other border crossings and temporarily change the status of the border crossing Pince as well as to independently take any other required measures;
2. to ensure at the international border crossing Dolga vas–Redics, in case of waiting time exceeding 3 hours, the crossing of at least twenty (20) trucks per hour in each direction, excluding empty vehicles;
3. to give priority to empty trucks and TIR labelled trucks, which undergo customs border control directly in line, and to trucks with perishable goods, live animals or dangerous substances
Article 3
The Parties hereby establish that a Protocol of Agreement between the Police Administration of the Ministry of Interior and the Customs Administration of the Republic of Slovenia on one side and the State Command of Border Guard and the State Command of Customs and Financial Office of the Republic of Hungary on the other side, was signed on 13 February 1995, on joint measures regarding implementation of border control at road border crossings on the Slovenian-Hungarian state border
The provisions of the Protocol mentioned in the first paragraph of this Article, shall continue to remain in force and applicable, except when contrary to the present Protocol.
Article 4
The present Protocol shall enter into force on the day following the date on which the Parties have exchanged notes on completion of the requirements of their internal procedures for its entry into force
The Parties hereby agree that the present Protocol shall become applicable on the day following its signature.
The present Protocol shall remain in force until one Party has given to the other Party a notice in writing.
Made in Budapest, on 20 June 1995 in two copies in Slovene, Hungarian and English language, whereas the English text shall have precedence over the other two languages for the purposes of interpreting.
|